Garancia

Garancia , szavatosság

1.  Milyen esetben élhet Felhasználó a kellékszavatossági jogával?
Felhasználó webshopot üzemeltető cég hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint, melynek időtartama az átvételtől számított egy év.

2.  Milyen jogok illetik meg a Felhasználót a kellékszavatossági igénye alapján?
Felhasználó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Felhasználó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

3.  Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó kellékszavatossági igényét?
Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

4.  Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Felhasználó a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

5.  Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy az Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

6. Használt termékek esetén az általános szabályoktól eltérően alakulnak a szavatossági, jótállási jogok is. A használt termékek esetében is beszélhetünk hibás teljesítésről, azonban figyelembe kell venni azokat a körülményeket, amelyek alapján a fogyasztó bizonyos hibák előfordulására számíthatott. Az avulás folytán ugyanis egyes hibák jelentkezései egyre gyakoribbakká válnak, amelyek következtében azt, hogy egy használt termék ugyanolyan minőséggel rendelkezhet, mint egy újonnan vásárolt, nem lehet feltételezni. Ennek alapján a fogyasztó csak az olyan hiányosságok tekintetében érvényesítheti a szavatossági jogait, amelyek a használtságból eredő hibákon felüliek, és azoktól függetlenül keletkeztek. Ha a használt termék hibás, viszont erről a fogyasztó a vásárláskor tájékozódhatott, az ismert hiba vonatkozásában az eladónak nincs felelőssége. 

Jegyzőkönyv

Szavatossági igény felvételéhez

 

Jelen jegyzőkönyv a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet alapján készült.

 

Szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését a fogyasztónak kell bizonyítania. A szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a fogyasztó bemutatja.

 

A fogyasztó neve:

A fogyasztó címe:

 

A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott ingó dolog

Megnevezése:

Vételára:

 

A szerződés vállalkozás általi teljesítésének időpontja:

A hiba bejelentésének időpontja:

A hiba leírása:

A fogyasztó által érvényesíteni kívánt jog:

 

Kijavításra vagy a szavatossági vagy jótállási igény teljesíthetőségének vizsgálata érdekében átvett ingó dolog adatai:

A dolog azonosításához szükséges adatok:

A dolog átvételének időpontja:

Az időpont, amikor a fogyasztó a kijavított dolgot átveheti:

 

 

Az érvényesíteni kívánt jog elutasításának indoka (opcionális):

 

Fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását is kezdeményezheti.

A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.

Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.

A vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényéről felvett jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.

A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

 

Jelen jegyzőkönyv alapján fogyasztó hozzájárul a jegyzőkönyvben rögzített adatainak a fenti rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Az igényérvényesítési (elévülési) határidő azt az időtartamot jelöli, amely alatt a fogyasztó a bírósághoz fordulhat a szavatossági jogok érvényesítése érdekében. Fogyasztói szerződés esetében a fogyasztó a teljesítés időpontjától számított kétéves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényét. Használt terméknél ennél rövidebb határidő is kiköthető, azonban az elévülési határidőnek ebben az esetben is legalább egy évnek kell lennie.

Amennyiben a fogyasztóvédelmi jogok és jogszabályok betartásával bármilyen problémája van, az alábbi szervezetekhez fordulhat:

  • Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Panaszirodája: 1088 Budapest József krt. 6
  • Panaszkezelés:

    Panaszkezelési módok

    1. Szóbeli panasz

    2. Írásbeli panasz

    3. Vásárlók könyve

    4. Békéltető Testület

1. A Weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

2. Az Ügyfél a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően.

3. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. Az Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett.

4. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

5. Az Ügyfelek által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni.

6. Az Internet globális jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Weboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Weboldal használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség.

7. Amennyiben az Ügyfél a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.